Húsvét előtt te mit szoktál kívánni a hölgyeknek? Sok locsolkodót vagy kevés locsolkodót? Csokitojás, vagy festett tojás? Kölni, vagy egy vödör víz?

Én ilyen gondolkodó típus vagyok, és ez a Húsvéti ünnep is sok gondolatot ültetett el a fejemben. Valahol az összes ünnep közül ez a legkevésbé olyan, amit pontosan tudnék, hogy hogyan is kellene, illik, szokás ünnepelni. Ha nem a vallási hátterét nézem, abból tudok kiindulni, hogy milyen érzés volt gyerekként, milyen emlékeim vannak róla, mit szerettem és mit nem. Nagy „felhajtás” nálunk sosem volt, de anyukám mindig csinált egy fél városra való kocsonyát (na ez a része kevésbé volt vonzó nekem akkor 🙂 ), egy hatalmas edénnyel volt a hűtőben a sonkalében főtt tojás és legalább kétféle sonka volt mindig. A tormát gyűlöltem, melyik gyerek szereti, ha valami ennyire csíp. Persze most, hogy felnőttem én is szeretem, bár nem is értem ezt. Sebaj. Jöttek a rokonok, hozták a büdös kölniket, de ezzel együtt imádtam, hogy jönnek és van egy kis nyüzsi. Együtt volt a család, gyerekek és felnőttek. Egész évben vártam.

Aztán elkezdtem nagyobb lenni és láttam, ahogy a nővéremet szódásszifonnal kergetik az udvaron a barátai és bár én még pici voltam, de epekedve néztem, hogy eljöttek a barátai és hiába fut előle a nővérem, mégis vidám, boldog. Vágytam rá, hogy ha nagyobb leszek, hozzám is jöjjenek a barátaim.

Azután nagyobb lettem, népitáncoltam már nem is tudom, nagyjából 12 évet. És elkezdtek jönni a táncos fiúk, volt, aki népi ruhában, volt, aki nem, de jöttek és én mindig vártam és mindig jól esett. Fújtam a tojást, már-már lila fejjel, néha úgy sikerült, ahogy elterveztem, néha nem. Mármint a tojásfújás után az épen maradt tojások száma nem volt 100%-os arányban. Utána a festés. De király, nem? 😀

Előszedtem a 11-12 éves koromból maradt festékeket, ecseteket, ez volt talán az első „újra” alkotásom. Tényleg szép kis tojásokat festettem. Temperával. Ér nevetni. 😀 Na meg a hajlakk szag, ami terjengett otthon, mikor lefújtam annak reményében, hogy tartósabb lesz. Ki tudja, talán valakinek még megvan az egyik tojásom.

Szóval én vártam. Én azt éreztem ez egy szép dolog, gondolunk egymásra, rászánjuk az időt, elmegyünk egymáshoz, mi nők várunk, készülünk, és ha kell, többször átöltözünk, de ez így szép. 🧡

Ha végig nézek az életemen, akkor elég sok különböző élethelyzetet látok ebben az ünnepi időszakban. Elég sok módon történt ennek a megünneplése. Volt, mikor arról szólt, hogy a felnőtteket néztem és a gyerekeket vártam játszani. Volt, hogy én készültem, tojást festettem, vártam a fiúkat. Volt, hogy egyetemistaként folyt a víz a kollégium folyosóján és olyan is, hogy inkább este együtt koccintottunk az ünnep tiszteletére. Aztán újra szétfújt minket a szél, a munka világa és Budapest nagysága háttérbe szorította az ünnep személyes oldalát, de beszéltünk az online térben.

Aztán éltünk külföldön, ahol elég furcsán néztek ránk, mikor elmeséltük a locsolkodás hagyományát és csak Ákos locsolt meg, jófej módon a saját parfümömmel. 😉 És azt is láttuk, hogy Norvégiában más szokás van Húsvétkor, ők akkor mindegy milyen az idő, mennek fürödni a jó esetben 5 fokos tengerbe. Én inkább maradok a mi verziónknál. 😀

Aztán hazaköltöztünk, közel pár rokonhoz, újra visszajött pár gyerekkori érzés, hogy jön pár férfi rokon, akiknek kicsit újra lehetett készülni. Majd megszületett Dorina. Őszintén szólva az első Húsvétra nem is nagyon emlékszem, talán minden a baba melletti napi rutin körül forgott, bolti csokitojás, sonka és tojás mégis volt, hogy amikor a rokon férfiak érkeztek, legyen mivel kínálni őket. Most már Dorina is örül a Nyuszinak, és új értelmet nyert a tojáskeresés, mert most én keresem a tojásokat, hogy hova dugta el őket a mindjárt 2 éves kislányunk. 😀

Akárhogy is nézem, a világ változik, az életünk változik, az ünnep hogyanja változik, de egy biztos, mindig a miénk és az számít, hogy olyan-e, amilyennek szeretnénk, és olyan-e, amilyet szeretnénk továbbadni. Képes vagy rá, hogy olyanná teremtsd. 😉

Edina