Avagy a tudatos képszerkesztés – a kompozíció jelentősége a festészetben

Szeretnék most arról beszélni pár szót, hogy miért fontos, hogy hogyan szerkeszted meg a festményedet. Adok 1 hasznos tippet, amit ha alkalmazol, már nagy mértékben esztétikussá tudod tenni a festményedet.

Mi az első, amikor nekilátsz egy képnek? Azután persze, hogy megvan a téma, hogy mit akarsz lefesteni. Hát az, hogy hogyan helyezd el a vásznon. Hogy mi hova kerüljön. Az elrendezése, vagyis a kompozíció.

Én egyetemistaként hobbiból elkezdtem fényképezni. És hogy ne csak érzésből csináljam, vettem pár fotós könyvet, amiket persze azóta sem olvastam ki, de bele-bele lapozgattam. És adott pár tippet. Ilyen volt például, hogy amikor egy tájképet csinálok, akkor ne a kép közepére tegyem a horizontot, mert nem fog jól kinézni.

Sokkal kellemesebb a szemnek, ha a kép egyharmadához teszem.

Aztán persze tanultam mindenféle műszaki dolgokat – mert épület tartószerkezet-tervező mérnöknek tanultam, tudod, mi számoljuk ki, hogy hogyan fog megállni egy ház. És valahogy rábukkantam az aranymetszésre. Na ez aztán ilyen úúúú, ááááá, váóóó típusú dolog volt, és amikor valami nagyon érdekel, akkor aztán egész éjszaka képes vagyok bújni a netet, hogy mindent megtudjak róla, csak úgy szippantom be az információt.
Az aranymetszés igazából egy matematikai képlet, egy arányosság, amit arra használnak, hogy leírjanak a természetben előforduló arányokat. Biztos láttad már ezt a spirált.

kompozíció

A természetben ilyen például a csigaház, ahogy növekszik és tekeredik. Az emberi testen is sok ilyen arányosság megfigyelhető. Mivel az arányos növekedésre ez a legjobb módszer, így ezt a spirált sok élőlény követi. Leonardo da Vince rajza az ember arányairól is tartalmazza ezeket. Sőt, a Gízai piramisok is ez alapján lettek kiszerkesztve és felépítve.
De a festészetben is sokan alkalmazták és a mai napig alkalmazzák ezt a fajta szerkesztést a kompozíció egy eszközeként, hogy a festő hogyan vázolja fel a képét, mit hova tegyen rajta. Azt nem tudom, hogy tudatosan alkalmazták és alkalmazzák-e, vagy pusztán a szépérzékre hagyatkozva lettek ilyenek a festményeik.

Például Ann Marie Bone – Melody című képén a horizont szinte hajszál pontosan az aranymetszés helyén van.

Melody - Ann Marie Bone

Vagy akár Leonod Afremov – Florida Lake című képén, ahogy azt a festőesten festjük, a nap is közel ott van, ráadásul minkét irányban.

Florida Lake - Leonid Afremov

Ezeket mi nem mérőszalaggal méricskélve választottuk ki. De most direkt leellenőriztem, hogy ezeknél milyen a kompozíció. Na ezért is jó ránézni ezekre a képekre. Nem csak a színek miatt. Mert az, hogy hol van a téma a képen, ha azt jó helyre tesszük, az beszippantja az embert.
Az így megszerkesztett képek nem feltétlenül olyanok, amik hirtelen nagy benyomást keltenek. Találkoztam olyan képpel, ami elsőre nem egy olyan volt, hogy na ez most azonnal kell nekem. Viszont rögtön felismertem benne ezeket az arányokat, és csak kíváncsiságból elkezdtem nézni. Pár másodperc után pedig olyan jó kis nyugalmat éreztem. Biztos vagyok benne, hogy nem a témája vagy a színei miatt, mert azok nem fogtak meg annyira. De az arányai igen.

Ha ezt az arányosságot a természet is ilyen nagy bőszen használja, és sok művész is, akkor te miért ne használnád? Ha olyan képet akarsz festeni, ami mások számára nyugalmat sugároz, akkor használd bátran. Ez a tudatos képalkotás első lépése, a jó kompozíció. Hogy olyan helyre tegyük a témát, úgy helyezzük el a képen, hogy az minél jobban megközelítse az aranymetszés helyét. Persze nem kell mérnöki pontossággal kimérni – de akár azt is megteheted. 😊
Teljesen mindegy, hogy tájkép, csendélet, alak, absztrakt, vagy csak egyszerűen egy pillanatról készül a kép. Mindegyiknél tudod alkalmazni. És az emberek nem fogják tudni, hogy mitől ilyen jó a festményed, csak ámulva állnak előtte és azt mondják, ezt tényleg te festetted? Váó!

Ha tetszett az írás, és úgy gondolod, másnak is hasznos és érdekes lehet, kérlek, oszd meg.

Jó festést!

Ha pedig szeretnéd otthoni festésben magadnak is megfesteni a fenti képek egyikét (vagy akár egy másikat), akkor ehhez mi minden segítséget megadunk. Nézz szét, hogy milyen képeket tudsz megfesteni otthon.