Ma a rajzolás világnapja van (május 16.).

Így egy érdekes és hasznos rajzos játékot szeretnék megmutatni neked. Én találtam ki. Nem is annyira játék, mert a célja azért komolyabb.

Néhány hete, amikor ez a jelenlegi helyzet kialakult, írtam egy blogot. Talán olvastad is. Az email végén beteszem a linkjét, ha szeretnéd majd elolvasni. Ehhez a bloghoz saját magam rajzoltam, illetve vettünk fel egy kísérletet Edinával.
És a minap pont eszembe jutott a végén lévő rajzom. Ez a rajzom segített felismerni egy összefüggést. Ez volt az:
rajzolás világnapja
A blog végén arról írtam, hogy mindenképpen tartsd fenn a kapcsolataidat. És ez különösen most igaz, és fontos.
Miért is? Mert ahogy a rajzon is látszik, ezek kapcsolati vonalak, amik összekötnek másokkal. Ezek a vonalak meghatározzák, hogy te hol vagy.

Akár saját magadnak le is rajzolhatod a te ilyen ábrádat.

Vegyél egy üres lapot, a közepére rajzolj egy pontot, vagy egy mosolygós fejet – az leszel te. Aztán kis pontokkal helyezz le mindenkit, akivel tartod a kapcsolatot, akár sűrűbben, akár ritkábban. Akivel sűrűbben, és közel áll hozzád, azt rajzold a lapon is közel magadhoz. Kis jeleket vagy akár monogramokat is tehetsz mellé, hogy tudd, melyik pont ki.
Rajzold be a családod, a tágabb családod, a barátaidat, munkatársaidat, ügyfeleidet, üzleti partnereidet, tanárod, mentorod, háziállatod, és bátran bárkit; még a futárt is, aki a csomagjaidat hozza, vagy a pékségben az eladót, akitől a kenyeret veszed. És kösd is össze magaddal. Meg ha ők is kapcsolatban állnak egymással, akkor őket is összekötheted. Fontos, hogy minden vonal egyenes legyen! Erre majd kitérek később.

rajzolás világnapja kapcsolati háló

Aztán rajzold le azokat a dolgokat is, amikkel nap mint nap találkozol, vagy közel állnak hozzád. Például a házad, az autód, a kávéfőződ, vagy amikkel dolgozol, legyen az a laptopod vagy egy szerszámod. Minden olyat, amit úgy érzel, része az életednek. Ezeket is kösd össze magaddal egyenes vonalakkal.
És még kibővítheted a rajzot akár olyanokkal is, mint például a munkád, a hobbijaid, az eszméid vagy olyan dolgok, ami szerint az életedet éled. Amik nem személyek vagy tárgyak.

A kislányunknak van egy könyve, az a címe: A láthatatlan fonal. Ez a könyv pont ezekről a vonalakról szól. Hogy akkor is össze vagyunk kötve mindenkivel, akit szeretünk, ha éppen nem vagyunk ott.

És ezek a vonalak, ezek a pontok, amiket felrajzoltunk a papírra, legyenek akár emberek vagy dolgok, ezek adják meg a mi helyünket. Úgy is el lehet őket képzelni, mint kötelek (vagy fonalak), amik meg vannak feszítve. És így szépen mindenkinek megvan a helye. Stabilan. Ezért fontos, hogy egyenesre rajzoljuk őket.

Sajnos előfordul néha, hogy egy-egy emberrel már nem olyan a kapcsolatunk, vagy elveszik a kapcsolat. Ekkor már nem olyan stabil a helyünk. Meginoghat. Ez a jelenlegi helyzetben hatványozottan is megjelenhet.

De mit lehet tenni ilyenkor?
Mi lenne, ha akár a meglévő pontjaidat és vonalaidat helyeznéd át egy kicsit? Ha valakinek vagy valaminek nagyobb jelentőséget adnál? Vagy valamelyik vonaladat erősebbre húznád meg, vagyis a kapcsolatot erősítenéd? Vagy ha a kiesett helyére keresnél egy másik pontot, ami ugyanott lehetne?
Így máris stabilizálni lehetne az egészet.
Nekem sajnos esett ki olyan pont, ami fontos volt. Amikor erre rájöttem, akkor gyorsan kerestem oda egy másik pontot.

Lehetnek olyan pontok is, amik nem eltűnnek, hanem csak odébb vándorolnak, és ezzel elhúzzák a te pontodat. Ezeket megpróbálhatod helyreállítani. Kiderítheted, miért nincs már ott a helyén, mi történt, és ha ez egy személy, akkor segíthetsz neki visszaállni oda, ahol volt.

Persze lehet, hogy van, ami rossz irányba húzza a te pontodat. És ha az ilyet nem tudod semmiképpen sem helyreállítani, akkor miért nem radírozod le a papírról? Valóban szükséged van arra, hogy valaki vagy valami rossz érzéseket keltsen benned, vagy lehúzzon téged? Szerintem normál esetben sincs, de most különösen.

Olyanokra viszont nagy szükség van, akik és amik jó érzésekkel töltenek el, segítenek, előbbre visznek. És ha ezekre a „pontokra és vonalakra” fókuszálunk, akkor talán jobban érezhetjük magunkat.

Remélem, érdekesnek és hasznosnak tartottad ezt a kis rajzos játékot.
Ha a Képesvagy-ot is felrajzoltad a papírodra, akkor szeretném elmondani neked, hogy ITT VAGYUNK, ÉS ITT IS MARADUNK!

Ákos

És mivel az ígéret szép szó… ITT el tudod olvasni azt a korábbi blogot.

Ha pedig szeretnél otthon megfesteni egy képet, akkor válogass az elérhető képeink közül: online.kepesvagy.hu