AZ IDEÁLIS JÖVŐKÉP

„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”
– Seneca, római szónok és író

Sokszor elképzeljük, hogy milyen jó lenne így vagy úgy élni, hogy ennyi idős koromra szeretnék családot, egy olyan munkát, amit szeretek, szép helyeken járni, vagy éppen egy saját házat.
De ezek a dolgok nem mindig valósulnak meg, vagy nem teljesen úgy, ahogy azt egyszer elképzeltük.
Fontos beszélni arról, hogy a dolgokat mi okozzuk, még akkor is, ha a külső tényezők ott is vannak.

Előfordul, hogy tudjuk, mit szeretnénk, de valahogy bármit teszünk, mégsem érjük el. Ilyenkor hajlamossá válunk arra, hogy külső tényezőket tegyünk felelőssé ezért.
Mi ezt másképp látjuk. Mi úgy látjuk, mint Seneca, a fenti idézetben. Ha tökéletesen pontosan ki tudod dolgozni, hogy hova szeretnél elérni, akkor tudsz olyan dolgokat csinálni, amik valóban oda fognak vezetni. És nem a külső körülmények fogják meghatározni, hová sodródsz.